Vallomás

Vallomás

T.A. -nek

 

A Tér…, s a tudat mely gyökere  mindennek,

S szül bennem fájdalmat, álmot, békét és szenvedést,

Szült Téged is, s kérdések nincsenek,

Mert ha bármi is, kétely nélkül és halálosan

Szeretlek, szeretlek, szeretlek!

 

Nem tudok mást tenni, mint a madár,

Mely repül, s nem mérlegeli, miért?

Nem érdekel élet és halál,

S ha harcolok – csak miattad – az életért!

Szeretnék káprázat lenni számodra,

Szeretnék lenni a mindened,

Ám ha csak porszem vagyok neked….,

Akkor is szeretlek, szeretlek, szeretlek!

 

Vad érzelmek rángatnak szüntelen,

Gyilkolják bennem a gyermeket.

Nincs gondolat nélküled, mely lenne bűntelen,

S ha nem vagy, az élet hulláma eltemet.

S én szüntelen kérdezem, mit tegyek?

S rájövök: szeretlek, szeretlek, szeretlek!

 

Mint a levegő, mely táplálja életem,

Mint a napfény mely éltet és nevel,

Olyan a hangod, s a mosolyod nekem.

S mikor érintésemre érintésed felel,

S a gyönyör extázisa, mint szerelmünk bölcsője,

Ölel kettőnket, ahogy téged ölellek,

A lét megrándul, a Tér megzendül,

S csak visszhangzik mindig és szüntelen:

Szeretlek, szeretlek, szeretlek!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.