Casanova könyv

– De hát, Uram! A világ összes nőjét nem lehet meghódítani (Vittorio, Casanova szolgája, nem ezt a szót használta itt!)

Mire Casanova lakonikusan így felelt:

– De legalább törekedni kell rá, Vittorio! Legalább törekedni kell rá!

Kiknek nem ajánlom e könyvet?

– a prűdöknek, szendéknek és álszenteknek

– akiknek a szex semmit nem jelent, vagy legalábbis ezt hazudják maguknak 🙂

– azon keveseknek, akik nem szeretnek gondolkodni és nevetve szórakozni

 

Viszont ajánlom

– azon hölgyeknek és leányoknak, akik szeretnék megérteni a férfi lélek mozgatóját és gyökerét

– a derék ifjaknak, hogy tudják, mire számítsanak a kalandok útján, s felismerhessék magukban az ott rejtőző „Casanovát”

– az old-school érett úriembereinek, akik e tükör által jó érzéssel könyvelhetik el, nem véletlenül azok, akik

– mindazoknak, akik képesek kacagni az önmagát a létezés koronájának képzelő férfi esendőségén

 

A téma örök, ahogyan a női-férfi princípium is. A főszereplő ugyanakkor a világ egyik legizgalmasabb alakja, kiben ott tükröződik a férfi lényegisége, ami azonban a nő nélkül mit sem érne. Giacomo Casanova erőtere még ma is épp oly erős, mint volt anno. Ezért van az, hogy az író maga, s mind, aki olvassa e könyvet, önmaga is Casanovává vált és válik, ha csak egy röpke pillanatra is. Kívánunk kellemes, könnyed és vidám átalakulást!

Az elmúlt 25 évem a családdal (négy gyermek felnevelése), a munkával, s mindezek mellett a meditációval telt. Bizonyára sok hibát elkövettem ezalatt a 25 év alatt sűrű életem közepette, de amit a Dharma (buddhista tanítások) gyakorlása révén elértem, az tisztán itt olvasható e könyvben, hibátlanul, ami azért fontos, mert így bátran ajánlhatom minden józanul gondolkodó embernek, aki tovább szeretne látni az orránál!
A könyv az EMBER-ről szól, tehát nem utakról, nem vallásokról, még csak nem is a buddhizmusról, hanem azokról az emberi létezésünket meghatározó fontos törvényszerűségekről, melyek igazak mindannyiunkra, kortól, nemtől, vallástól, világnézettől, iskolázottságtól függetlenül.
Ha azt írtam volna, hogy fajtól, még az is igaz lenne…, hiszen a Dharma még a földönkívüliek életében is Igazság!
Ennek az igazságnak a felismerésére hívlak, ha elég bátor vagy hozzá.